Kollégiumi jelentkezés

Egy ideális világban élünk. A jelentkezési időszak kezdetén azonnal elkezdem beszerezni a dokumentumokat, hiszen nem is dolgozom és életem sincs, így természetesen egész nap a Neptunt nézegetem, semmi szükség tehát arra, hogy holmi e-mail küldésével, vagy ilyesmivel fárassza magát az egyetem.
Ennélfogva csak brahiból várok az egésszel még egy hetet, nem azért, mert nyáron ki a frász nézegetné a Neptunt - szeretek veszélyesen élni, de aggodalomra semmi ok, hiszen öt nap alatt (amiből kettő hétvége) IS kényelmesen, idegeskedés nélkül be lehet szerezni minden papírt, amire szükség van, akár még Mucsaröcsöge-alsókismelléken is. (Meg a büdös lófaszt, azt.)
Tutira van időm hazamenni vidékre ügyet intézni, hiszen nem is dolgozok napi 10-12 órát. Csak azért ugráltatom mégis anyámat, mert lusta vagyok, mint a szemét, meg persze anyám is ráér, a világon semmi dolga.
Kedvesédesanyám alkalmazotti státuszú, kikéri a papírt a munkahelyéről, ahol pofán röhögik, hogy majd két hét múlva szíveskedjen visszafáradni, akkor telik le a titkárnéni szabadsága (kedvesédesanyám tanár).
Semmi nincs veszve, mivel kedvesédesanyámnak van egy közös vállalkozása kedvesédesapámmal, amíg megpróbálja a banki átutalásokból kikövetkeztetni, hogy mégis mennyit keres, hogy legalább be tudjak írni egy számot, és időt tudjak nyerni egy üres papírral, addig éd'sapám megnyitja az ügyfélkapuját.
A jelszava persze másfél éve lejárt, úgyhogy autóba ül, elindul a 40 km-vel arrébb lévő okmányirodába, ott negyven perc után kidobja a sorszámát a francba, és inkább a NAV-hoz megy egyenesen, hogy személyesen kérje ki a szükséges papírt.
A NAV-nál is repül az idő, mint a lyukas sárkány szélcsendben. Két kellemes óra után meg is kapja a papírokat, közben éd'sanyám már rég kiszámolta, mennyit keres, bevásárolt, és berakta a húst a sütőbe. A NAV három munkanapon belül kéri meg a papírokat.
Az öcsém elkéredzkedik a nyári munkahelyéről, egy órát zötyög a buszon, amikor kinn is 40 fok van, és bemegy a középiskolája titkárságára, ahol a honlapjuk alapján ott kellene lenniük. Az ajtón talál egy cetlit, miszerint a szokásos szerdai ügyfélfogadás csúszik péntekre. Az iskolában hűvös van. Az öcsém iszik egy hideg üdítőt az automatából, kiszámolja, hány nap van még iskolakezdésig, sóhajt egy nagyot, vár másfél órát a buszra. amivel röpke egy óra alatt otthon is van.
Eltelt a szerda.
Csütörtök délelőtt édesanyám megnézi a két faluval arrébb lévő önkormányzatunk nyitvatartását az Interneten, de az oldal tájékoztatja, hogy 404. Kikeresi a számot a három évvel ezelőtti telefonkönyvből, leporolja a vezetékes telefont, tárcsáz. Természetesen nem veszik fel. Párszor még próbálkozik, aztán autóba ül ő is, és átmegy két faluval arrébb. Déli egy óra, sehol senki. Átmegy a harmadik faluba, mert ott van egy jó fagyizó, és elnyal egy fagyit, hátha csak ebédszüneten vannak a delikvensek. Visszamegy. Még mindig sehol senki, se nyitvatartás, se semmi. Inkább hazavonul.
Eltelt a csütörtök.
Péntek reggel a testvérem direkt késik munkából, mert a főnöke kétszer nem engedte el ugyanazzal az indokkal. Az öcsém elmúlt 16, már nem iskolaköteles. Felvilágosítják, hogy csak akkor tudnak iskolalátogatásit adni, ha elkezdődik a tanév. Az öcsém hazamegy, megfogja azt, amit tavaly szeptemberben kért ki az önkormányzatnak, és beszkennelve elküldi nekem.
Az autó elromlott, anyám apám ügyeit intézi, amíg apám szereli a kocsit.
Szombaton rendszerint sosem történik semmi. Valaki pornóképeket talált az egyik falubeliről a neten, mindenki ezeket küldözgeti egymásnak.
Vasárnap mise után anyám elkapja azt a hölgyet, aki az önkormányzatnál dolgozik. Ő világosítja fel, hogy szerdán lesz ügyfélfogadás, legyen türelemmel. Édesanyám egy nagyon türelmes asszony, én már kevésbé vagyok az, mert kedden jár le a határidő.
Hétfőn szabadnapot kérek, veszek egy vonatjegyet oda-vissza 6000 forintért, és nagy elszántsággal felteszem magam a vonatra. Még két órát várok a vasútállomás mellett a buszra. ami átvisz az önkormányzathoz. Közben elfogy a cigim, addig dobálom a Polgármesteri Hivatal felső ablakát kavicsokkal, amíg valaki le nem jön az ajtóhoz, hogy elküldjön oda, ahonnan kijöttem. Az ajtó még ki se nyílt, amikor betettem a lábam "eztmárpedignemcsukodbeköcsög" gondolattal a kis fejemben. Elmagyaráztam, hogy nekem szükségem van arra a papírra, amin az áll, hogy hány fő lakik a kis házunkban. Ugyanazt a választ kaptam, mint anyám, hogy majd szerdán, esetleg addig próbálkozzak a földhivatalnál, viszont anyámmal ellentétben nem tágítottam, és pertől kezdve a sajtón és a könnyű testi sértésen át mindennel fenyegettem szegény Juliska nénit, aki az óvónőm volt, mielőtt itt kezdett dolgozni, és most értetlenül nézte, mi lett belőlem.
A papírt megkaptam. Másfél órát vártam a buszra. Hazamentem beköszönni a szüleimnek. Kaptak egy levelet a NAV-tól, amiben az áll, hogy 6-8 munkanapon belül megküldik a keresetigazolást. Ekkor rájöttem, hogy ez az a papír, amit, ha a jelentkezési időszak első napján kérnénk ki, akkor se kapnánk meg az utolsóra. A nagymamám nem találja a nyugdíjaspapírját sehol. Apám nem érti, hogy arra a fűtetlen, lyukasablakú szarra miért kell 28000 papír. Tulajdonképp én se értem, de eszembe jut a téli kolimban átvacogott éjszakák emléke, és beleborzongok.
Úgy döntök, hogy hagyom a francba az egészet, és megyek albérletbe.
Elkezdem nézegetni a kiadó szobákat. A legótvarabb lyuk is 60+rezsi, én 70-et keresek. Megnézem a kolijelentkezést megint, de hiába, amíg nincs papír a NAV-tól, addig azt se tudom beírni, hogy apám mennyit keres. Így biztosan elutasítanak, de igazából semmi kedvem nincs visszamenni oda. Nekem ott NEM VOLT JÓ.
Megkérdezem a szüleimet, hogy tudnak-e támogatni havonta kb. 30000 forinttal. Nem biztos, hogy tudnak. Nem is biztos mondjuk, hogy kell, lehet, hogy kapok szociális támogatást, és akkor nem döglök éhen. Vagy passzívon dolgozhatok teljes állásban - csak attól tartok, hogy ha egyszer megtapasztalom, milyen normálisan élni, akkor már nem lesz erőm ahhoz, hogy visszajöjjek az egyetemre.

Akár ezzel is el lehet cseszni az időt vizsgaidőszakban

Van az a szint, amikor bármi jobb, mint tanulni, de tényleg, AKÁRMI. Még az is, hogy megnézzük, vajon a Google Trends szerint hány ember kíváncsi baromira Gulyás Márton nemi identitására, és az hogy néz ki időben lebontva. Hát így:

Jól látható, hogy a kíváncsi emberek időbeni eloszlása grafikonon ábrázolva egy jókora péniszt rajzol ki. Véletlen lenne? Aligha. Sokkalta valószínűbb, hogy sorosista gyíkemberek mossák az agyunkat vizuális jelekkel, vagy maga a Jóisten üzent nekünk ezzel.
#justexemseasonthoughts
#vizsgaidőszakvan

Fizetésnap

Egy unalmas, szürke péntek reggel magamhoz tértem.
Kicsit fájt, hogy az álom síkjából visszarándultam a valóságba, a szép, boldog, nyári világból a hideg koliszobámba. Valami - életösztön, rutin? - munkált bennem, és rámparancsolt, hogy keljek fel, és öltözzek.
Bumliztam a villamoson, közben szidtam magamban a tanárt, aki elkövette azt a merényletet, hogy a péntek hajnali nyolcas óráján katalógust irat. Valahol, az agytekervényeim legmélyén, ahová még egyelőre nem ért le a kávé, ott motoszkált a gondolat, hogy ez a nap valamiért különleges.
Persze, hiszen hazamegyek hétvégére, amit nem tettem már karácsony óta - gondoltam. De ennek annyira nem is örülök, pedig határozottan tudtam, hogy az, aminek már eszembe kellene jutnia, mindenképpen örömteli dolog.
A gyakom közepén csapott belém villámként a felismerés: Hát persze, ma van a fizetésnap!

A pokol tornáca

Köztudott, hogy akinek rossz a lelkiismerete, az hajlamos túlkombinálni a dolgokat, és mindenbe belelátni a saját - jól megérdemelt - lebukását.

Emlékszem, egyszer, tizennégy éves koromban, mély önvizsgálatot tartottam, és arra jutottam, hogy nincs mitől félnem, mert aznap, mikor a többiek a katolikus iskola katolikus osztálytermében található fakereszttel magyarázták el egymásnak, hogy mit kell dugni hova, én épp nem voltam ott, azt se tudom, mi történt, nem láttam semmit, amit hallottam, azt meg elfelejtem, engem nem vehetnek elő semmiért. Aztán rájöttem, hogy én akkor az Iskolaalapító Napja helyett épp egy parkban cigiztem stikában, és ez nem nyugtatott meg, de legalább tudom, milyen a tiszta lelkiismeret. Az a 45 másodperc egészen felemelő volt.

Egy antiszoc egyetemista memoárjai

Gyönyörű szombati napra ébredt a város.
A szobatársam hajnali kilenckor egy sötétítőfüggöny igen hangos felrakásával próbálta kirekeszteni az ember alkotta épületből a természet régen várt csodáját: a Napfényt. Morgolódhattam volna emiatt a bosszúság miatt, de inkább felraktam a koronám, és elindítottam a napom.
Kipattantam fekhelyemről, és hűs szellő borzolta testemet, mert rendes fűtés nincs, az ablak meg lyukas. A Tanulás Istenének Nektárja: hétköznapi nevén a kávé gondolata röpített a konyháig. Míg főtt a barna nedű, azon tanakodtam magammal, vajon takarított-e itt valaha bárki is.
Reggeli frissítő testmozgásra, futásra vetemedtem. Magam a parkban nem voltam egymagam, a napfény által kicsalogatott idegesítő vakarcsok voltak társaim, akiknek a jó édes anyjuk nem mondta meg, hogy a futókör futóknak való. A panelprolik kedvenc merengő helyszíne helyett így inkább néptelen bidapesti utcákon kóboroltam, ahol csak elvétve jött szembe egy-egy banyatankos nyugdíjas dömper.

Van az a szint

A felnőttek élete nehéz. Én pedig minden egyes alkalommal, amikor megkérdezik a véleményem (meg néha akkor is, amikor nem), elmondom, hogy nem értem a fentebbi tételmondatot. A "felnőttek életében" semmi nehéz nincs - el kell menni dolgozni, keményen ki kell húzni a munkaidőt, befizetni a számlákat a kapott pénzből, aztán kaját csinálni és kitakarítani otthon. Ha még én is képes vagyok ezt abszolválni éhendöglés nélkül, akkor nem tudom, hogy állítólag erős és érett felnőttek mit picsognak ezen.
Persze, enyhén változik a leányzó fekvése, amikor jelenleg tizedikéig kell túlélnem, amihez van nulla, azaz nulla forintom.

Hogyan szerezzünk munkát diákként?

Előzmény

Az interjún - azon való csodálkozásunkban, hogy behívtak - viselkedjünk lányos zavarunkban totál idiótán.
Először is szeretném tisztázni a csoportos interjú fogalmát. Ezeken az interjúkon időtakarékossági, vagy taktikai okokból kifolyólag mind az 5-6 jelentkezőt egyszerre hívják be. Mérhetetlenül tiszteletlennek és megalázónak érzem ezt az eljárást, de én még csak diák vagyok. Majd ha elismert név leszek a szakmában (lol, soha), akkor visszamenőleg kikérhetem magamnak ezt a bánásmódot.
A csoportos interjún három lehetőség fordulhat elő. Első esetben csak fiúkkal kerülsz egy csapatba. Az én tapasztalatom nem reprezentatív, de a fiúk mintha normálisabbak lennének, megvárják, amíg a másik befejezi a mondatot, főleg akkor beszélnek, ha kérdezik őket, ha két ember egyszerre szólal meg, akkor elnézést kérnek, és a pillanat törtrésze alatt eldöntik, hogy ki beszéljen először, és ki mondja el utána. Szóval úgy viselkednek, mintha lett volna gyerekszobájuk.

Hogyan érjük el, hogy végre behívjanak egy állásinterjúra?

Végre, végre megírhattam ezt a posztot.
Eddig is megírtam volna, csak nem volt sikeres állásinterjúm, miután meg végre lett, időm nem volt már megírni.
De most vizsgaidőszak van, és valamit muszáj csinálni tanulás helyett, a macskás videókat pedig már mind láttam.
Először is: nem kell komolyan venni. Annak érdekében, hogy elérjük ezt az állapotot, el kell menni rengeteg állásinterjúra, amit komolyan veszünk. Mindbe bele kell adni apait-anyait, hogy aztán megtapasztalhassuk, milyen az, amikor keményen próbálkozunk, és kudarcot vallunk. Ez nagyon fontos az Álláskereső Személyiség érése szempontjából. Minél több interjút szúrunk el, annál profibbak leszünk.
Majd eljön egy bizonyos pillanat, amikor teszünk az egészre. Megírjuk életünk legkirályabb önéletrajzát, ami brutálisan őszinte, mivel magadnak írod. Valami ilyesmi:
"2013 nyarán egy kis falu kisboltjában dolgoztam.
Feladataim voltak: lejárt áruk csomagolásán olvashatatlanra dörgölni a lejárati dátumot; romlott csirkét szappanos vízben újramosni. (gusztustalan, de igaz!)
2013 szeptemberétől 2014 májusáig papírtoszogató voltam a helyi tévénél.
Feladataim voltak: kávéfőzés, fénymásolás, jól kinézés.
2014 nyarán egy étteremben voltam felszolgáló.
Feladataim voltak: a pult folyamatos törölgetése üresjáratban, mosolygás, ételek kihordása, a szakács testi épségének megóvása saját magamtól, miután be akart rángatni a hűtőkamrába.
2014 szeptemberétől 2015 januárjáig egy ruhaüzletben voltam eladó.
Feladataim voltak: Levert ruhák visszatétele, lopásgátló csipogó hülye helyekre pakolása, hajnal négykor kelés.
2015 januárjától 2015 áprilisáig egy alkatrészraktárban voltam szaladjideszaladjoda.
Feladataim voltak: kis kocsit tologatni, rohadtnehéz kuplungokat emelgetni miközben néznek, társaim hülyeségét elviselni, dolgokat dobozba rakni.
Egyéb hasznos képességeim:
 - Tudok úgy cigizni, hogy a dekk a számban lóg, és nem érek hozzá a kezemmel.
 - Nagyon szép, szabályos pipákat teszek a befejezett feladatok mellé.
 - Új helyre kerülve azonnal átlátom az emberi kapcsolatok bonyolult rendszerét.
 - Nagyon csúnyán nézek, és dermesztő aurát árasztok magamból, ezért, ha úgy akarom, baromi meggyőző tudok lenni.
 - Be tudom kapcsolni a számítógépet, visszadugom a kilazult kábeleket. Mivel pici vagyok, beférek a kis helyekre.
Jelenleg egyetemen tanulok, van középfokú nyelvvizsgám angol és német nyelvből, ECDL-papírom, B kategóriás jogosítványom, felső fogsorom, és pszichológus aláírásával ellátott igazolásom arról, hogy normális vagyok.
Nem értem, miért nem vesznek fel sehova, ez csak diákmunka, nem agysebészet."
Ezek után csináljunk magunkról egy fényképet börtönháttér előtt, amiken pontosan fel van tüntetve a magasság, és aminek az elkészítésével másfél órát szöszöltünk. Tartsunk a kezünkben egy kis táblát, amire Courier New betűtípussal felvéssük, hogy "kiváló munkaerő", és a telefonszámunk. Röhögjünk az elkészült fotón, állítsuk be profilképnek facebookon. Helyezzük el a fotót a poénból írt "önéletrajzunkhoz". Nevezzük el a fájlt "Cv" névre. Nézzünk meg egy sorozatot. Feküdjünk le aludni.

Riadjunk fel éjfél előtt pár perccel arra, hogy "valamit elfelejtettünk". Nyissuk ki a laptopot, amin még meg van nyitva az e-mail, amiben a jelentkezésünket akartuk leadni a munkára, éjféli határidővel. Automatikusan csatoljuk a "Cv" nevű fájlt, mert félálomban nem emlékszünk arra, mit csináltunk délután. Aludjunk vissza.
Reggel jusson eszünkbe, mit tettünk éjszaka, és utáljuk magunkat, amiért elszúrtunk egy tök jó lehetőséget. Lepődjünk meg, amikor behívnak interjúra. Igyunk egy kávét, gyújtsunk rá, tegyük fel a koronánkat, és indítsuk el a napunk, mint máskor.
Folyt. köv.

Ördögűzés és szakkoli-jelentkezés - round 2

Előzmény.

Elindultam a villamosmegálló felé, de rájöttem, hogy ahhoz két megállót kell sétálni, amit alapesetben lefutok, mert csúcsidőben gyorsabb vagyok, mint a busz, jelen helyzetben viszont cseszte a fülem a madarak csiripelése.

A villamoson belebotlottam egy kedves középiskolai tanáromba. Én észre se veszem, ha nem lép oda bájos lényemhez azzal a mondattal, hogy "Fű de szarul nézel ki, meddig buliztál?" Gondoltam arra, hogy ecsetelem neki, hogyan indult a napom, de az túl sok erőfeszítés, a jelen helyzetet meg három szóval le tudtam írni: "Meg akarok HALNI!" Válasz: "Emlékszel még, mikor hülyének néztél, és én megígértem, hogy máglyán foglak elégetni?" - ó, azok a régi szép idők! - "Na, szívesen megteszem!"

Ördögűzés és szakkoli-jelentkezés - round 1

Van egy cuki szobatársam, akit imádok. Ennek a cuki szobatársamnak (akit imádok) van egy barátja, akivel semmi bajon nincs, mivel nem ismerem. És történt, hogy a cuki szobatársam megkérdezte, alhatna-e egy éjszakát a közös szobánkban mellette a barátja, akivel még mindig semmi bajom nincs (nappal), de a srác úgy horkol, hogy aznap éjjel pár óra ágybanpörgés után (amit meglepetésre én műveltem, egyedül, kicsit sem volt jó, és köze nem volt az élvezetes dolgokhoz, amire mindenki gondol), inkább megágyaztam magamnak a budin, és négy háborítatlan órát aludtam, miközben hálát adtam az égnek, hogy a vécékalitkáink zárhatóak.